Tartalomjegyzék
A maszkos Túró Rudi a Pöttyös újítása a COVID-ra reagálva. A COVID-19 2020. tavaszán egészen váratlanul érte el Európát annak ellenére, hogy voltak országok, ahol már jóval korábban kimutatható volt a vírus jelenléte. Az első sokk után, – ami hazánkat is jellemezte a lezárások folyamán – sokan kezdtek új tevékenységbe. A maszk varrás nagyon jól mutatja ezt. Akik hamar tudtak reagálni a hirtelen jött változásokra, akár ügyesen előnyükre is tudták változtatni ezt a furcsa, negatív kihatású helyzetet. A betegség elkerülésére jelenleg csak a megelőzéssel tudunk védekezni, ezért is nagyon fontos a maszk viselése – függetlenül az előírásoktól – lehetőleg mindenhol, ha nem az otthonunkban tartózkodunk. Így tudjuk magunkat és másokat is a leginkább megvédeni. Figyeljünk magunkra és vigyázzunk egymásra.
Maszkos Túró Rudi
Ősszel már nyilvánvalóvá vált, hogy a vírus itt maradt velünk és a maszk viselése még nagyon sokáig hozzá fog tartozni a mindennapi életünkhöz. Meg kellett szoknunk és be kellett építenünk a napi rutinjaink közé ezt is, hiszen a nem viselés komoly büntetést vonhat maga után. Tavasszal még elsősorban a gyógyszertárban kapható egyszer használatos maszkok viselése volt a jellemző. Ősszel már egyre inkább a mosható, egyedi maszkok láthatók. A gyógyszertári maszkokat szépen fokozatosan felváltották az egyedi, ízléses, vicces anyag maszkok. Ezek pedig egyre ötletesebbek, egyre viccesebbek. A Pöttyös is előrukkolt legújabb termékével a maszkos túró rudi csomaggal. Mely 2 X 6 X 30 g-os csomagokban egy pöttyös maszkot is kínál.
Hol kapható a maszkos Túró Rudi?
A termék 2020. november 5-től elérhető – elsősorban a Tesco hipermarketekben – a készlet erejéig, de remélhetőleg olyan sikeres lesz, hogy ezután is elérhető lesz az üzletek polcain. A maszk mérete gyerekeknek kicsit nagy, így elsősorban felnőtteknek ajánlott a viselése. Bár jellemzően inkább a gyerekes, unokás felnőttek keresnék ezeket a gyerekek, unokák számára, hiszen nagyon egyedi, ötletes újítás. Remélhetőleg hamarosan már csak a vicces maszkok fognak emlékeztetni minket erre az időszakra és visszatérhetünk a régi, jól megszokott, maszk nélküli életünkhöz.
Vissza a kategória cikkeihez